Az adventi készülődés, a gyertyák egymás utáni meggyújtása csupa izgalom, fokozódó várakozás, és amióta gyermekeim is vannak, még egy fantasztikus örömhozó "találmány" is belépett az életünkbe.
Az első kalendáriumot két évvel ezelőtt készítettem a lányaimnak, akik akkor egy, illetve három évesek voltak. Az ötletet a Pinteresten láttam, ahol ugyan a naptár csak egy része volt látható, de így is teljesen beleszerettem. Mivel egy faanyag az alapja, természetesen rögtön a személyi barkács-tanácsadómhoz fordultam, hogy varázsoljon nekem valahonnan egy alkalmas alapanyagot. Így került elő még a testvérem építkezéséből megmaradt tömör fa deszka, ami első ránézésre nem volt túl bizalomgerjesztő, de egy kis csiszolókorongos kezelés után olyan gyönyörű rusztikus darabbá avanzsált, hogy öröm volt megtapintani. Gondoltam hasonló lezserséggel fogom a huszonnégyig tartó számozást is felskiccelni... kész szerencse, hogy két oldala van a deszkának, így egy nagyvonalú fordítással tiszta lappal kezdhettem újra a munkát. Tanulság: a mérőszalag nem dekorációs hanem használati tárgy, ezért HASZNÁLD is!
Jóval biztosabb talajon éreztem magam, amikor a facsipeszek feldíszítése következett. Néhányat fehérre festettem (Pentart dekorfestékkel), másokat pedig keskeny szalaggal és/vagy flitterrel csinosítottam. Mielőtt ezeket felragasztottam volna a jó öreg forróragasztó-lövetűvel, immár mérésekkel és osztásokkal megtámogatottan bejelöltem és feliratoztam a naptári napokat is. A lányok utólagos engedelmével a csillogózselé tollukat is felhasználtam, így már minden készen állt arra, hogy a csipeszek is a helyükre kerüljenek. Elégedetten hátra is dőltem volna, ha nem várt volna még 2x24 darab becsomagolni való apróság... na ez az igazi jutalom egy alkotó anyának... csomagol, ragaszt, zsinegel. Aztán meg csomagol, ragaszt, zsinegel... hanem mondtam volna még: negyvennyolcszor!!! Ha egy mérnököt megkérdeztem volna, nyilván kitalált volna valamilyen csomagoló-sablont, hogy minél egyszerűbben lehessen abszolválni ezt a feladatot, vagy mondjuk megfelezte volna az ajándékokat, mert hát elég egy kis szívószálas kakaó is kettőjüknek :-). Talán a válaszérvek hiánya, talán az időszűke miatt nem tettem meg ezt, hanem szorgosan bugyoláltam egyik csecsebecsét a másik után.
Ezek után nem meglepő, hogy én voltam a legizgatottabb december 1.-jén, amikor a legszigorúbb és legőszintébb kritikusaim előtt felfedtem anyai szívem legújabb projektjét. Az sem rendkívüli, hogy én voltam a legjobban elképedve, amikor nyíltak a kis csomagok és előkerültek a matricák, ceruzák, szaloncukrok, kis üdítők. Mert a csomagolás, ragasztás és zsinegelés mellett az édesanyák értenek a legjobban a meghökkenéshez is. :-)
Ez az én sztorim, amit újra és újra minden novemberben felidézek és decemberben megélek, és szeretnék a segítségedre lenni, hogy te és a legőszintébb szempárok tulajdonosai is átéljetek egy hasonló történetet. Az se tartson vissza, ha nincs ötleted, mi kerüljön a csomagokba, hiszen rengeteg tippet gyűjtöttem össze, szemezgess belőlük te is! A visszaszámlálás elindult, a beszerzéseket és élménykártya készítéseket hivatalosan is megkezdem!
