Ahol gyerek lennék

De felnőttnek lenni legalább olyan jó

Váli péklányok - babaház újratöltve

2018. augusztus 26. 17:18 - Bencsikné Mészáros Csilla

Egyszerűen imádom a pékségeket! A friss kenyér és kalács mindent betöltő illata számomra páratlan. Nem röstelltünk a kígyózó sorba beállni Füreden sem, hogy a kellően nagy visszhangot kapott Péklány kakaós csigáját, levendulás kalácsát megkóstoljuk. Igaz, ez utóbbi nem kerül fel a kedvencek repertoárjára, de az élmény olyannyira maradandó lett, hogy a lányaim azóta péklányoknak hívják magukat. Nem akartam, hogy a feledés homályába vesszen ez a lelkesedés, ezért az amúgy is új funkcióra váró babaház ennek jegyében újult meg.

A pékáruk itt valóban kézműves termékek, négy kicsi kacsó formázta őket a klasszikus só-liszt gyurmából és festette ínycsiklandóra, a nyalókákat színesen kívánatosra. A csomagolás/szervírozás a környezet-tudatosság jegyében papírzacskóban és papírtányérra történik, és még arra is figyeltek a tulajdonosok, hogy a presszó-, tejeskávé és kapucsínó is a neki megfelelő méretű pohárban kerüljön a vásárlók elé. Az üzlet legnagyobb beruházása a kávéfőző (szigorúan kotyogós) és az aromazáró kávédoboz volt, ez volt a szülői hozzájárulásom az üzlethez, de a logót a fiatal vállalkozók saját maguk készítették. Kivételes módon felajánlást is kaptak: szívesen vették a Franciskáéktól ajándékba kapott szaggatót is. No persze még valahogy a bevásárló-kosaramba került egy-két szép kis vödörke, meg játékpénz... a külcsín itt is fontos! 

Azt hiszem, Péklányt sosem fogom feledni, és nemcsak a finomságos kakaós csiga miatt. Bámulatos, hogy története csak két és fél évvel ezelőtt kezdődött, és mára egy bájos üzlet mellett olyan rajongókat tudhat magáénak, mint az én két szöszi lányom. Remélem jövőre újra beállhatunk a sorba.♥peklanyok.jpgpeklanyok-3.jpgpeklanyok-4.jpgpeklanyok-2.jpgpeklanyok-6.jpg

peklanyok-5.jpg

komment

37 nm-es felújított lakás a 9. kerületben - Előtte/utána képekkel

2018. augusztus 14. 21:20 - Bencsikné Mészáros Csilla

2016 májusában, még pont az ingatlanárak felrobbanása előtt sikerült egy családi „örökséget” értékesítünk, ami jó alap volt ahhoz, hogy egy budapesti ingatlant vásároljunk a férjemmel kiadás céljából. A kilencedik kerületi Sobieski János utca egyik jól karbantartott belső körfolyós házában egy 37 négyzetméteres lakásra esett a választás, ami a belső gondozott udvarra néz. A lakás a körfolyosó utolsó lakása, így az ablakok előtt nincs átmenő forgalom. Jó állapotban vettük meg, a fürdőszobát nemrég újították fel, a konyhában kicserélték a szekrények frontjait, új műanyag nyílászárók kerültek a szobákba és egy tisztasági festést is végeztek az eladók. A lakás mellett szólt az is, hogy két külön nyíló szobája van, ami nagy előnynek számít különálló emberek közös albérlete esetén. Láttuk, hogy viszonylag gyorsan és alacsony költségvetéssel kiadásra alkalmassá lehet tenni. Mindkét szempont fontos volt a mielőbbi megtérülés miatt.

Néhány tennivaló azonban így is akadt

  • A szobák parkettája megsüllyedt és recsegett-ropogott.
  • A félszoba teljes értékű helyiséggé tételéhez szükség volt egy galériára.
  • A konyhapult feletti barna csempe és a lakkozott lambéria nagyon lehangoló volt, ahogyan a sötét járólap is.
  • A konyhában a hűtő elhelyezését is meg kellett oldani és egy szagelszívó is hiányzott.
  • A félszobában és a fürdőszobában a nem megfelelő minőség miatt újra kellett glettelni és festeni a falakat.
  • Minden bútort és világítótestet be kellett szerezni.

A költségoptimalizálás jegyében igyekeztünk a lehető legtöbb dolgot saját kezűleg megoldani, így:

  • a gépészmérnök végzettségű (de szívesen barkácsoló) férjem megtervezte és megépítette a galériát, elvégezte a villanyszerelési munkálatokat.
  • fűtéscsőből, steklámpából illetve a másik szobában virágkaspóból és papírernyőből (amit festékspray-vel lefújtunk) lámpákat varázsolt.
  • fehérre festettem a lambériát és a fali csempét is a Harzo hídképző alapozó segítségével, hogy barátságosabbá tegyük a konyhát. Lemázoltam a fűtéscsöveket.
  • A jófogáson vettem 3 darab ülőlapján kárpitozott fa széket, amiket némi csavarozás és javítás után átfestettem a Pentacolor dekorfestékkel, és újra kárpitoztattuk.
  • Szintén ugyanott rendeltem nagyméretű ipari lámpát a konyhába.
  • A szüleim ólpadlásáról levadásztam a testvérem „úttörőbiciklijét”, amit egy alapos lesuvickolás után akril festékspray-vel lefújtunk és a szoba falára applikáltunk (végül bekereteztük).
  • „Festettem” egy absztrakt képet a nagyszobába, a biciklivel szemközti falra. Az egyetlen hiányzó dolog a képekről, ami később érkezett meg, az a konyhába szánt PVC szőnyeg a Somogyi és Társa Kft-től. Ez a konyha teljes hosszában futott és fehér színe miatt még világosabbá tette azt.

Remélem, hogy a befektetett munkánk, spórolásból eredő ötleteink másokat is arra sarkallnak, hogy kevés pénzből is merjenek nagyot álmodni. A részletes költségvetés nagyon fontos a határok tisztán látásához, ezt anno, a házunk építésekor már megtanultuk. A fent említett munkálatokra, elektronikai berendezésekre (hűtő, mikró, szagelszívó, halogén hősugárzó) és a bútorokra (beleértve a galériát is) a tervezettel összhangban 1,1 millió forintot költöttünk.”

A 9. kerület egy-másfél évtizeddel ezelőtt még nem az a környék volt, ahol szívesen sétálgattam egyedül, de a rehabilitációs programnak köszönhetően óriási változáson ment keresztül és ma már igazán élhető. A megélt tapasztalatok azt mutatják, hogy érdemes a hosszú távú albérletet keresőkre építeni, "ki vannak éhezve" a normális állapotú és megjelenésű ingatlanokra. Számomra döbbenetes, hogy a kínálat csak csigatempóban követi az emberek igényeit, és luxusnak számít egy jól felszerelt és szépen berendezett otthon. Pedig a fentiek is mutatják, hogy egy kis leleményességgel és utánajárással nem elérhetetlen célról van szó.

komment

5 tipp, hogyan tárold növényeidet a lakásban

2018. július 31. 22:52 - Bencsikné Mészáros Csilla

Sokan abban szocializálódtunk, hogy a zöld növények a lakásban a párkányon, valami monstrum virágtartóban vagy a mennyezetről lógatott makraméban élnek. A makramé újabb virágzására még visszatérünk, de a többit nagyjából elfelejthettük.. Nekem az tetszik a jelenlegi divatban, hogy nagyon lezser, szabályoktól mentes. Magamnak úgy fordítottam le, hogy oda tedd a növényeket, ahol éppen helyed van és abba, ami éppen kéznél van! Persze nézhetjük egy strukturáltabban is, igyekeztem bekategorizálni a különböző tárolási trendeket.

Padlón

A legegyszerűbb megoldási forma, nem igényel semmilyen szerelést, előkészületet és mégis jól néz ki, ha egyszerűen a padlóra tesszük a növényeket. Annyi kitétellel persze, hogy nagyobb növényekkel mutat igazán jól (illetve nagyon menők a vegyes kompozíciók) és nem hátrány, ha valamilyen érdekes kaspófélébe helyezzük. A hagyományos kaspók mellett előtérbe kerülnek a különböző bélelt kosarak, papírzsákok, beton - és agyagcserepek. Kifejezetten jól mutatnak szerintem a vegyes kombinációk: fűkosár, betoncserép, fényes-mázas kaspó. Kisgyerekesek egy pici hátrányból indulnak, de gyorsan eljön az az idő (még ha az elején nem is így érezzük), amikor már nem jelentenek kihívást az ilyen tárgyak és élőlények a lakásban.

Fotók: https://hu.pinterest.com/

Polcon

Nem csak a klasszikus értelemben vett polcokon, hanem minden egyéni módon is: létrán, falra szerelt fémkosarakban, faládákból szerkesztett kompozíciókban.

Fotók: https://hu.pinterest.com/

Modern Virágállványok

Gyerekkoromban nem hiányozhattak semmilyen jóravaló otthonból a posztamens (csavartmintás fa)  és persze a kovácsoltvas virágtartó állványok. A mai virágtartók sokkal egyszerűbbek, letisztultabbak és leginkább geometrikus formavilágúak. Többféle irány van: a naturális fából készült termékek és a fémből készült állványok egyaránt trendiek.

Fotók: https://hu.pinterest.com/

Bútorokon

Hanyag elegancia, dzsungeli hangulat, kint-bent harmonikus egyensúlya egyaránt árad a bútorokon elhelyezett növények egyvelegéből. A külcsín mellett elővigyázatosságot is igényel, hiszen különösen figyelni kell a vízvédelemre, különben hamar szörnyű állapotba kerülnek féltett szekrényeink. Ha van lehetőségünk, extra üveglapot vagy tálcát is tegyünk közvetlenül a növények alá.

Fotók:https://hu.pinterest.com/

Függesztve

Még nem sikerült teljesen feldogoznom, hogy a makramék újra divatba jöttek, de aki hozzám hasonlóan maradi e tekintetben, az is találhat neki tetsző megoldást, ha függesztésről van szó. Egyrészt natúr zsinegekkel és vékony láncokkal is kiválthatjuk őket, másrészt makraméból is léteznek olyan "minimál" kivitelű fonatok, ahol abszolút a növények és a tároló kaspók sokkal jobban érvényesülnek. Megbolondíthatjuk a függesztést, ha egy faágról lógatjuk az installációnkat, vagy éppen fogasokra akasztjuk a kisebb méretű virágainkat.

Fotók:https://hu.pinterest.com/

 A fentiekből látszik, hogy ma sokkal többféle lehetőségből választhatunk, ha növényeinkről van szó . Az unalom és az uniformitás ki van zárva! Ha még több inspirációra vágysz, lapozgasd a témában Pinterest albumomat!!

komment

Három témavariáció - egy fiúszoba

2018. július 15. 22:14 - Bencsikné Mészáros Csilla

Levi augusztusban lesz hat éves és már csak hónapok választják el attól, hogy két testvérével és szüleivel együtt új otthonba költözzenek. Aki mostanság építkezik vagy felújít, az meg tud erősíteni abban, hogy az efféle vállalkozás felér egy extrém sporttal... no de ami minket érdekel, az az, hogy lehetne ennek a srácnak egy menő szobát rittyenteni. Nincs könnyű helyzetben, középső gyerekként sok mindennel meg kell küzdenie, ezért jó lenne, ha a szobája maximális erőforrása és visszavonuló kuckója lenne. Levi megőrül a munkagépekért, a horgászatért és nem mellesleg a focit is szereti! Mindegyik téma nagyon jól leképezhető egy fiúszobára, de hogy melyikre esik a fiatalúr választása??? Ezt egyelőre még én sem tudom, de elkészítettem három inspirációs tablót, ami talán megkönnyíti majd a döntés meghozatalát.

Adottságok, általánosságok

Levi leendő szobája 12 négyzetméteres, 1 normál +1 tetőtéri ablakkal, oldalfalra nyíló ajtóval, ami mind méretében, mind bútorozás szempontjából ideális. A tárolás kialakításához fontos adalék, hogy a ruhák nagy része a különálló gardróbban kerül elhelyezésre, így a hálószobákban elegendő az éppen aktuális szezon mennyiségét elpakolni, ezért az édesanyával folytatott megbeszélés során arra jutottunk, hogy a legmegfelelőbb ide egy teljes mélységben kihúzható fiókos szekrény lenne (Fogasra maximum az ingek esetében lenne szükség, de ezeket amúgyis kvázi muszájból használja Levi). A 160 cm széles 6 fiókos MALM szekrényt találom megfelelőnek, mert így felette még bőven marad hely polcoknak, amire a nagyobb autók kerülhetnének.

A színek tekintetében a kék szürkés árnyalataiban, illetve a sárga barnás árnyalataiban gondolkodunk. Bár nem sok meglévő bútorral kell gazdálkodnunk, de az ágy ezek közé tartozik. Mivel azonban egy egyszerű darabról van szó, arra gondoltam, hogy feldobhatnánk a mostanság divatos házikó elemmel úgy, hogy csak a fejvéghez kerülne egy utólagosan barkácsolt elem. A vagány megjelenés mellett nagyon jó ide elbújni is és nem utolsósorban jól dekorálható. Nos, ezek az alaptéziseink, de majd látjátok, hogy néhány helyen azért látunk némi mozgásteret.

szoba_tervrajz.JPG

1. témavariáció: munkagépek

A fő irányvonalat a munkagépes tapéta jelölné ki, amely a bejárattal szembeni falon, az ágy oldalát fedné. A csupán egy oldalon lévő tapéta úgy tud meghatározó elem lenni, hogy közben nem nyomja össze a teret.  A Tapétapláza és a Mesemix oldalán elérhető áru, kedves grafikájú termékeket. A maradék tapétának sem kell a kukában végeznie, remekül feldobhatunk vele egy egyszerű lámpaburát, ami nem csak költséghatékony megoldás, de kiváló összhangot is eredményez. (Még több tapéta-felhasználási tippről olvashatsz itt). Az apró finomságok itt a kisautós kezdőbetű dekorok, legó-órák lennének. dia1.JPG

 2. témavariáció: horgászat

Némiképp erőteljesebb színekkel, halacskás tapétával (a falramagyar.hu-ról) alapoznánk meg a szoba hangulatát, amit tovább erősítenénk az ágy mögé applikálandó hajó-árbócrúddal és vitorlával - az asztalosi munkákat helyettesíthetjük függönykarnissal is! A finomság itt a halacska formájú akasztók, levendulával töltött halak, illetve a horgászbot, mint képtartó lenne, de szívesen látnék egy IKEA Hemnes HACK-et is!dia1_1.JPG

 3. témavariáció: foci

Levi sok minden iránt érdeklődik és ez jól van így! Nemrégiben egy harmadik téma is előtérbe került, ez pedig a foci. Bár focikapu formájú ágy megoldást még a Pinterest-en sem találtam, de azt hiszem nem volna hiábavaló ezt megtervezni és jó kis barkács-projekt keretében megvalósítani! A tapétát felválthatnák geometrikus falmatricák is,  ehhez illene egy vagy két Franta Ági Staarlight lámpa is. Tárolás fronton az öltözők hangulatát is megidézhetnénk néhány fémszekrénnyel és természetesen nem hiányozhatnak a zászlófüzérek, bannerek sem. Jöhetnek még a foci témájú printek is és persze a focilabda mintájú szőnyegek, csakhogy teljesen elmerüljünk a témában. A fekete-fehér kombinációját stílusosan fűzölddel, valamint rézzel is kiegészíteném.dia1_2.JPGDöntsön bárhogy is Levi. abban biztos vagyok, hogy egy nagyon klassz kis birodalom lesz az övé, ahová visszavonulhat, ha elege lesz a csajokból. ♥

komment

Inspiráció a székek szerelmeseinek

2018. június 30. 21:23 - Bencsikné Mészáros Csilla

Bár dekorfestékekből egyelőre csak a magyar gyártmányú Pentart termékeket használtam, egy ideje foglalkoztat, hogy próbát tegyek az Annie Sloan márkával is. Azóta még inkább érlelődik ez az elhatározás, amióta egy kedves ismerősöm a figyelmembe ajánlotta a termékcsalád inspirációs oldalát, ahol különböző bútorok megújulását követhetjük nyomon. Egyszerűen káprázatosak!!!

Az egyik kedvencem most ennek a széknek az átfestése, ami egy angol bloggerhez, Allison Sadlerhez, fűződik, akinek ez volt az első találkozása a dekorfestékekkel. Ha leírás nem is igen tartozik a projekthez - a blogon leginkább arról olvashatunk, hogyan élte meg mindezt - a rövid kis videó mindezért kárpótol. Számomra egyetlen kérdés merült csak fel: az ülőlap alját miért nem festette le? Oké, hogy ez nagyban bonyolítja a munkát, nehezebb lett volna ilyen frappáns kis összefoglalót csinálni, de akkor is...

A Paris Grey és az Antoinette fantázianevű színekbe nehéz nem szerelmesnek lenni...további Annie Sloan inspirációékért böngészd ezt az oldalt! Ha pedig a saját kedvenc átalakítós projektemre vagy kíváncsi, ajánlom figyelmedbe egy piros IKEA LACK asztalka transzformációját, amit a fodrászüzletbe készítettem.

komment

Ilyen volt a levendula-workshop

2018. június 24. 22:07 - Bencsikné Mészáros Csilla

Ha kicsit bonyolultra is sikerült a szervezés a sok nyári teendő között, végül kis létszámban, az apróságok egyidejű napközijével együtt csak megvalósult.♥

Az apropót a házi levendula-szüretünk adta. Szellős helyen kiszárítottam és kézzel lemorzsoltam a levendula virágait (azért a szárát sem dobtam el, Zsuzsától jó tippet kaptam arra, hogyan használhatom fel fürdősó készítéséhez). Az előkészületekhez már csak annyi tartozott, hogy három különféle szív alakú sablont kivágtam.

Azután mindenki hozta a kis batyuját, különböző mintás textilekkel, szalagokkal, gombokkal, tűkészlettel. A folyamat igen egyszerű volt:

  1. A kiválasztott anyagot duplán hajtottuk úgy, hogy a sablon körül mindenhol maradjon még körülbelül 1 cm hely.
  2. Rárajzoltuk a sablont és gombostűkkel megtűztük a közepét. A szívecske peremén belül nagyjából egy centiméterre szaggatott vonallal végigjelöltük az öltések helyét. (Mivel nincsen illanó filcem, grafitceruzát használtunk és ez sem látszott meg később.)
  3. Négyzet alakban "körbevágtuk" a szívet.
  4. Folytonos, önmagába visszatérő öltésekkel haladtunk, a megtöltés helyét kihagyva.
  5. Cikk-cakk ollóval körbevágtuk a sablon külső peremét.
  6. Tölcsér és egy tömködő-eszköz (limonádés kanál vagy hurkapálca) segítségével megtöltöttük levendulával.
  7. Bevarrtuk a töltés helyét.
  8. Akasztót varrtunk rá.

Az egyetlen dolog, amit nem tudok közvetíteni, az a fantasztikus illat, ami mindeközben belengte a kis munkaasztalunkat. Azt hiszem, ez is az aromaterápia egy formája. És ezt az illatot most már bárhová beköltözhet a szívek formájában. 

komment

Ilyen volt a mécses-dekor workshop

2018. június 02. 22:51 - Bencsikné Mészáros Csilla

A workshop-sorozat 4. állomásán mécses-dekorokat készítettünk. A témát Franciska javasolta és a facebookos szavazáson el is nyerte a tetszéseteket. Az eddigi hosszabb lélegzetű, bonyolultabb témák után igazán üdítő volt ez a gyors és látványos projekt, amihez a kerti helyszínünk nagyon jó párosításnak bizonyult. A házi limonádé szürcsölése közben sok szép mécsestartó készült, különböző technikákkal.

Zsuzsa modelljei

Zsuzsa egységes megjelenésű mécsestartó-családot álmodott meg. A némileg különböző méretű és magasságú üvegeket homogenizálja a sűrű fehér krétafesték. A melegben gyorsan megszáradt a festék és fel is kerülhettek a széles, csipkézett szalagok barna és szürke színben.  A munka nagyobbik része ezzel meg is volt, de az i-re a pontot mégis ezek az egyszerű, fehér gombok tették fel. Nézzétek meg, milyenek nappal és éjszaka!mecses_dekor_workshop-19.jpg

mecses_dekor_workshop-18.jpg

dsc_5846.JPG

dsc_5850.JPG

Csilla modelljei

Csilla - és most még nem magamról beszélek - a változatosságra szavazott és többféle dolgot is kipróbált. Elsőként a legutóbbi posztban is népszerűsített glitterezést tesztelte a kislányaitól "kölcsönkért" kék glitterporral. Mi mással tudta volna az összhangot megteremteni, mint egy kék filcrózsával (bizony, ilyet már láttatok Csillától a hímzőkeretes workshopon). A másik két üvegnél viszont zsákvászon-szalaggal, csipkével dolgozott, amiket kávéval illetve natúr fa virággal dekorált (mindent ragasztópisztollyal rögzített).
mecses_dekor_workshop-17.jpg33754316_1303921823085866_7081836463293202432_n.jpg

Franciska modelljei

Egy igazi vintage-hangulatú kollekciót rittyentett a témát ajánló Franciska, aki habár végig csipkével, zsákvászonnal és natúr kötözőszalagokkal (raffiával és zsineggel) valamint gombokkal dolgozott, mindegyik üveg különböző lett. Külön-külön is nagyon jól mutatnak ezek a szívemnek nagyon kedves mécsestartók (a már sérült csipketerítőkből kivágott részletek családi "örökségek"), de együtt még szebbek!

mecses_dekor_workshop-23.jpg

 

mecses_dekor_workshop-24.jpg

Lívia modelljei

Hasonló stílusban készültek Lívia mécsestartói, mégis ezek a darabok is egészen különböznek a fentiektől. Livi nagyon figyelt a részletekre, aprólékosan ragasztotta a gyöngyöket, kávészemeket, zsinegből készített kis masnikat. Külön kiemelném, hogy ez a zsákvászon nem egy kész szalag, hanem Livi magának vágta ki egy méteráru-darabból, ami valószínűleg jóval pénztárca-barátabb megoldás.

mecses_dekor_workshop-16.jpg

Bencsik lányok modelljei

A múlt heti rövidke facebook posztomban említettem már, hogy Janka és Róza milyen kitartóan alkottak a workshop EGÉSZ! ideje alatt, de azt akkor még nem tudtam, hogy másnap is tartanunk kell egy extra alkalmat a kimaradt ötletek megvalósítása céljából. ♥ Míg én próbáltam romantikus hangulatú példányokat készíteni, addig a lányok gyakorlatilag mindent felhasználtak, ami az asztalon volt, de ügyelve arra, hogy mi mihez passzol. Nagyon büszke voltam rájuk, amiért ilyen elmélyülten dolgoztak, és hogy milyen örömmel töltötte el őket az unalmas befőttes üvegek átalakulása! 

mecses_dekor_workshop-39.jpg

mecses_dekor_workshop-36.jpgmecses_dekor_workshop-33.jpg

 

komment

Így hímeztek ti – személyes élmények és buktatók a résztvevők tollából

2018. május 26. 21:24 - Bencsikné Mészáros Csilla

Mint tudjátok, a szervezett workshopjaink struktúrájában csupán a téma és a helyszín adott, a konkrét projekt megvalósítása a résztvevőkön múlik, ennek minden előnyével és hátrányával együtt. Előnynek tartom a személyes befektetett energiát (inspiráció és alapanyag-gyűjtést), a kiválasztott munkák sokféleségét. Ez nagyon színesíti az eseményt, igazi kis klub-hangulatot teremt és egyszerre sokféle tudást lehet felszívni. Hátránya, hogy egyrészt nagyon nehezen tervezhető az időszükséglet, másrészt különböző megoldandó problémák merülnek fel, mindenkinek más és más, nincs egyetlen tuti recept. Pontosan ezért kértem meg a résztvevőket, ők is mondják el, hogyan látták ők a hímzőkeret-workshopunkat (az én beszámolómat itt olvashattátok). Jöjjön akkor most kettő ilyen beszámoló:

Adrienn és a virágba borult fa témája

Amit fontosnak látok kiemelni az általam választott képnél, hogy egy erősebb vászon anyag a nyerő választás, ami jól megfeszül a keretben. A hímzés során célszerű a kontúrral kezdeni és így egészen biztos, hogy a mintánk szépen ki fog rajzolódni. Az én mintámnál meghagytam az osztott hímzőfonal teljes vastagságát, ami szépen kiadta a vékonyabb faágakat is.  A kiválasztott mintát kinyomtattam lézeres nyomtatóval (ez fontos, mert csak ezzel működik az oldat) és Pentart transzferoldattal transzferáltam az anyagomra. Ezt hímeztem ki. Az anyag körülvágásánál kb. 3-4 centit érdemes hagyni, hogy szépen hozza tudjuk ragasztani a kerethez - én kevesebbet hagytam, így éppen hogy rá tudtam ragasztani. Fonal használatához személyes tipp: nekem az vált be a fonal összegubancolódásának elkerülésére, hogy inkább rövidebb darabokat vágtam. Emiatt ugyan többet kellett csomózni, de a rövidebb fonallal könnyebb volt dolgozni.  A fát száröltéssel hímeztem, a virágokat pedig keresztbe öltöttem.fa_himzokeret.jpg

Zsuzsa és a pitypangok témája

Elsőre ezt az egyszerű mintát választottam, kezdőknek tökéletes. A választott vásznam szép, de sajnos a szövése miatt nehéz volt szabályos köröket varrni, nem is sikerült tökéletesen. Következő alkalommal biztosan másik alapot választok. Bármennyire is egyszerű a minta, sokkal több időt vett igénybe, mit gondoltam volna. A nehézségek ellenére nagyon élveztem a varrást és ha végre végleges formát ölt a lakásunk, biztos varrok majd még ehhez hasonlókat!

dsc_4817_1.JPG

dsc_4823.JPG

A workshop-sorozat most vasárnap mécses-dekorral folytatódik (a háttérről itt olvashatsz), ami után este már szállítok is egy-két ropogós képet. folyt. köv.

komment

Fényőrzők - filléres mécsestartók

2018. május 18. 21:21 - Bencsikné Mészáros Csilla

Akár a téli estékről, akár a nyári éjszakákról van szó, a gyertyák fénye sajátos hangulatot teremt. Kiváló alap a  későbe nyúló beszélgetésekhez, összejövetelekhez. Számomra is nagyon emlékezetes volt, amikor tavaly, a már emlegetett balatoni esküvő alkalmával sötétedés után meggyújtották a teraszon a saját dekorálású befőttes üveg-mécsestartókat. Ez az érzést elevenedett fel, amikor Franciska, az egyik állandó workshop-tag ajánlotta ezt a témát a következő alkalomra, ami az indított szavazás alapján el is nyerte a tetszéseteket!

Az eredeti koncepció papírral dolgozik, de amikor elkezdtem az inspiráció-gyűjtést, számos festett verzióba is botlottam. Nyilván a száradási idők miatt korlátozottan alkalmas egy workshopos feldolgozásra, de mindenképpen figyelemreméltó. A legegyszerűbb módja ennek, ha festékspray-vel dolgozunk. Az előkészítés igen egyszerű: a zsírtalanított, tiszta üvegeket maszkolószalaggal kell lefedni azokon a részeken, ahol "nyitottan" szeretnénk hagyni. Jöhet a sprayfestés majd a száradási idő után a szalagok eltávolítása. Szalaggal, gyöngyökkel, csipkével is díszíthetjük még.

Ugyancsak nagyon látványos, ha a dekupázsragasztóval kezelt felületet glitterporba hempergetjük. Erről nagyon klassz, részletes leírást olvashattok az Életszépítők oldalán.glitteres_befottesuveg.jpg

Fotó forrása: https://eletszepitok.hu/

Ezekről rögtön eszembe jutott Hosszú-Bárdócz Éva (akinek munkáiról korábban itt írtam), aki tükör-sprayvel foncsorozott üveg hatású mécsestartókat készített. Éva alaposan és élvezetesen dokumentálja minden diy projektjét (győződjetek meg róla itt), ajánlom figyelmetekbe!bardoczeva_tukorspray.JPG

Fotó forrása:http://bardoczeva.blog.hu

És végül következzen a papíros szakasz! Ehhez is kerestem oktatóvideókat, mert az volt az első sejtésem, hogy ehhez is valamilyen folyékony ragasztót kell használni, de tévedtem, egyszerű ragasztópisztoly kell csak hozzá. Azt hiszem, ennél egyszerűbb nem is lehetne! Az elmúlt, komplikáltnál is összetettebb projektjeink után ezt üdítő könnyedséggel fogjuk abszolválni a következő workshopon!

komment

Anyák-napi hímzőkeret-projekt

2018. május 13. 16:00 - Bencsikné Mészáros Csilla

Vasárnap délelőttönként viszonylag ritka jelenség még nálunk is, hogy mind a négyen az étkezőasztal felett szorgoskodunk. Egy Anyák Napja kellett hozzá, hogy fellángoljon ez a közösségi élmény és manifesztálódjon valami kedves kis apróságban. A kutatómunkát előző este végeztük Jankával, aki a legjobb társammá avanzsált a Pinterest bújásában és az inspirációk lementésében. Egy kicsit túl is tolta a dolgot, negyed óra alatt nagyjából 30-40 megvalósítandó ötletet raktározott el nekem, idézem: "lementem ezt is, mert legközelebb meg sírsz, hogy nincs hozzá sablonod!". Jó emberismerő lesz a gyerekből, az már biztos! Na de ami az Anyák Napját illeti, nagyon megtetszettek nekünk a barkácsfilcből készíthető virágok, a feladat inkább már az volt, hogy egy kicsit leszűkítsük a kört. 

Alapnak egy viszonylag sűrű szövésű textilt választottunk, hogy szépen tartsa majd a virágokat. Ezt néhány centiméteres ráhagyással levágtam és visszahajtva a hímzőkeret belső peremére ragasztottam. Most jöhettek a virágok. Egy nagyobb méretű bögrét használtunk sablonnak, ami a rózsához szükségeltetett. Minél nagyobb a kör átmérője, annál nagyobb, többszirmú virág készíthető. A krizantém mérete pedig egyszerűen a barkácsfilc rövidebb oldala lett, ezt visszahajtva, leragasztva és bevagdosva készültek el a fodros darabok. A barkácsfilccel nagyon könnyű dolgozni - nem hiába alapdarab az óvodákban -, nem rojtosodik, nem szakad, nagyon szépen vágható és formázható. Készítettem ide egy kis képgalériát, mik inspiráltak minket, de a Pinterest-mappámban több ehhez hasonlót is találtok.

Fotók: https://hu.pinterest.com/

És ez volt a mi folyamatunk: 

Kezdésnek ezek a virágok abszolút megfelelőek, aztán a rutint megszerezve bátran vállalhatók bonyolultabb fajták is. Nálunk is abszolút ez a terv, de addig is, gyakorlásként készítettünk szülinapi ajándékba egy kedves kis barátnőnek rózsás hajgumikat is. filcviragok.jpg

komment
süti beállítások módosítása