Azt hiszem ennyi elvárással még nem indultam nyaralni, mint múlt hét csütörtökön. Az Őrség volt a célpont ugyanis, és akinek csak említettem korábban, szinte kivétel nélkül ódákat zengtek róla. Aki már járt ott, az nosztalgikus szép emlékeket osztott meg, aki pedig még nem, az vágyakozással telve mesélt arról, hogy az Őrség meglátogatása bizony előkelő helyen szerepel azon a bizonyos személyes bakancslistán, amit így vagy úgy vezet az ember. Most már bevallhatom, hogy elég szkeptikusan listáztam magamban a szuperlatívuszokat. Azt gondoltam, hogy falusi lyány lévén nem érhet túl sok meglepetés. Persze kiderült, hogy tévedtem. :-) Bár élettérben Válban sincs hiány, pajtában azért mégsem szoktunk aludni... No de ez csak egy a sok közül, amit a szlovén határ közelében, Szalafőn megtapasztaltunk.

Szalafő hét halmon épült, mi ezek közül Templomszeren laktunk, a Ferencz-portán. Bár gyerekkoromban megtapasztalhattam egyet s mást az állattartásról, hiszen voltak otthon tyúkok, nyulak, malacok, sokszor még kacsa és liba is, és persze nekünk, gyerekeknek sem volt pardon a gondozásban, de itt egy egészen másfajta szinten működik mindez. A háziállatok táborát tarkítják még kecsék, bárányok, csüngőhasú malacok, no meg persze vannak szarvasmarhák is szép számban. A baromfiak a legnagyobb szabadságban, mégis a korlátokat betartva masíroznak a birtokon keresztül-kasul, a kecsék meg olykor ki-kiugrálnak territóriumukból, ha látnak valamilyen finom falatot a kerítésen kívül.A növénytermesztés nem elterjedt, ezért rengeteg rét színesíti a tájat az erdők mellett. Szuper alkalom volt ez arra, hogy megmutassuk lányainknak saját kedvenc gyerekkori elfoglaltságainkat. A férjemmel például szöcskét fogtak, mivel az öccsével anno ez szolgált a pecázás csalijaként. Velem pedig vadvirágokat gyűjtöttek, mert az én passzióm pedig az volt kislány koromban, hogy minél színesebb és változatosabb csokrot készítsek, amit aztán jóízűen belakmároztak nyúlpajtásaim. Még nem jutottunk dűlőre a férjemmel, hogy ki élvezte jobban ezeket a tevékenységeket, de az biztos, hogy nekünk remek nosztalgia volt.:-)

Bár csak három napot töltöttünk az Őrségben, jutott idő fürdőzésre, piacozásra, olajütésre, mangalica keresésre, őrségi ízek kavalkádjára és még a Pityerszeri Skanzent is meglátogattuk. Jóllehet a házak igen puritánok voltak, a helyi emberek nem igen bajlódtak a fafaragással, díszítéssel, mégis szinte egymással versengve kutattuk, hogy melyik használati tárgy lelhető fel a lányok nagymamájánál, dédijénél.

Jó érzés volt, hogy a passzírozó és a fejőpitli, vagy a dédpapa munkaeszköze, a masina összeköt minket a régen és most ott élő emberekkel. A kicsiny, egyszerű házikók sajnos nem adtak témát, amit lakberendezési vonalon feldolgozhattam volna, de kaptam valami mást. Nosztalgiát, rácsodálkozást, és tapasztalatot, hogy az ember kutyaütőből is lehet olajütő! :-)