Ahol gyerek lennék

De felnőttnek lenni legalább olyan jó

Füvészkert utca 1.0

2018. október 23. 14:11 - Bencsikné Mészáros Csilla

Kezdetek

Egy újabb izgalmas sorozat indul (vagyis már egy ideje elstartolt), amelyben végigkövethetitek egy budapesti kislakás felújításának történetét. A lakást külföldön élő barátaink vásárolták befektetés céljából, és a mi feladatunk, hogy még 2018-ban teljesen megújulva beköltözésre készen várja lakóit. Most is az igényes, hosszú távú albérletet egyedül, vagy párral kereső embereket céloztuk meg. Tesszük mindezt a lakás méretéből kifolyólag is, hiszen összesen 38 négyzetméteren kell minden funkciót megoldani. Nem érezzük ezt hátránynak, sokkal inkább lehetőségnek, mert igazán izgalmas feladat kis helyen megőrizni a tágasságot és kialakítani a kellő szeparáltságot egyszerre. A lakás egyéb paraméterei egyébként kiválóak: remek infrastruktúrájú, rehabilitálás alatt álló területen fekszik a SOTE-hoz közel. A harmadik emelet megközelítése sem akadály, az épület lifttel felszerelt és még egy kis belső udvara is van. Belső tulajdonságait tekintve: a fürdőszoba ablakos (lichthof), ebben található a WC is. A konyha külön helyisége világos, az étkező-nappali-szoba egy légtérben van jelenleg, de ebből egy kis fondorlattal elkülönítjük a hálófülkét. 

A munkálatok még bőven zajlanak. A leginkább embert próbáló munka a nullára való szétverés, burkolat-feltörés volt, most már építőbb lépések zajlanak. Elkezdődött a villanyszerelés, a burkolásra való felkészítés (aljzat-kiegyenlítés, gipszkartonozás). Folyamatban van az ablakok felmérése, ezzel párhuzamosan kiválasztottuk a meleg-illetve a hidegburkolatokat, a szaniterek egy részét no meg természetesen megterveztem a lakás hangulatát. Ránk vár még a konyha megtervezése, a világítótestek és egyéb villanyszereléshez kapcsolódó anyagok, bútorok beszerzése. Be kell még fejezni a villanyszerelést, közben elindul a burkolás is, aztán persze bekerülnek a nyílászárók, jönnek a festők és végül a parkettázók. Utolsó lépésben pedig készre szerelünk. Rengeteg még a feladat, de nagyon jól állunk és ami a legjobb hír, hogy minden fázison már olyanokkal dolgozhatunk, akikkel igazi bizalmi viszony alakult ki, így maximum apró zökkenők adódhatnak. 

Íme, azok a bizonyos "előtte" képek: 

Nézzük, mi történt eddig (nem sok idő kell, és újra egy igazi lakásra fog hasonlítani):

A következő részből kiderül, milyennek képzeltük ezt a lakást, és mit hol tervezek beszerezni. Remélem tudok egy-két jó tippet adni azoknak, akik éppen most vágtak felújításba! 

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://aholgyereklennek.blog.hu/api/trackback/id/tr4714317595

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása