Amikor az unokatestvérem elmesélte, hogy az akkor tizenhat éves lánya egy youtube videó alapján szerelte meg a nagypapa biciklijét minden előképzettség vagy tapasztalat nélkül, megmosolyogtam a dolgot. Akkor még nem tudtam, hogy nekem ez az infó milyen hasznos lesz még később... Aztán amikor az építkezés után körülbelül három-négy évvel eljutottunk odáig, hogy azon gondolkodtunk, hogyan csempészhetnénk valami képzőművészetet is az otthonunkba, kicsit meglepődtünk. Az az egy volt fix, hogy nem tájképet vagy portét, hanem valamilyen absztrakt alkotást szerettünk volna az étkező és a hálószobánk falára is. A rácsodálkozást nem a produktumok, hanem az áruk váltotta ki. Erre - a bicikliszerelés példáján felbuzdulva - bedobtam azt az ötletet, hogy mi lenne, ha mi magunk festenénk meg a képeket. Annyi mindent meg lehet tanulni oktatóvideókból, miért ne lehetne ezt is?! Nos, ma már azért kicsit másképp gondolom a dolgot - a tehetség nem valami smafu -, de tény, hogy remek önképzés és önmegvalósítás egy ilyen vállalás. Nemcsak a lakásban uralkodó színek tökéletes harmóniáját lehet így elérni, hanem a kreativitás és alkotás új szintjére is lép az ember.

Az első lépés természetesen a vásznak, festékek, ecsetek, szivacsok, befejező spray beszerzése volt. Kezdőként természetesen az alapozott, feszített festővászon mellett tettük le a voksunkat, hiszen ez semmilyen előkészületet nem igényel. Hat különböző színű akrilfestéket vettünk, 250 ml-es kiszerelésben, ami azért egy kicsit túlzás volt, hiszen négy viszonylag nagyobb méretű kép után is még bőven van belőle. Mivel a festék vízbázisú, rendkívül könnyű volt vele dolgozni, jól lehetett a színeket keverni is. Nem utolsó szempont, hogy gyerekpraclikról is lesuvickolható. Ecsetből mindenféle méretűt vettünk, no meg persze itthon is akadt még néhány extra nagy. A kép teljes kiszáradása után pedig szükséges lefújni egy matt vízbázisú befejező lakkal, ami biztosítja, hogy sokáig gyönyörködhessünk az alkotásunkban. 

A vásárolt festővásznak mérete 80x120 cm, illetve 90x120 cm voltak, amiket viszonylag nagyobb méretükből kifolyólag csak rendelni tudtunk. Ha kisebb méretekben gondolkodunk, akkor jó dolgunk van, mert már rengeteg helyen beszerezhetőek. Vettem már azóta az Aldiban, Lidlben, Jysk-ben is. Az akrilfestékekkel ugyanez a helyzet. Remek kis alapszettekre lelhetünk az előbb említett üzletekben, szerintem a mennyiségük bőven elegendő hobbicélra.

No, ha minden megvan, akkor nem árt egy kicsit elmerülnünk a színkeverés, eszközhasználat, vagyis úgy általában a festészet alapvető tudnivalóiban. Első lépésként jól jöhet egy általános ismertetés a különböző festmények és festékek tulajdonságairól. Aztán nem árt egy kis ismerkedés a színekkel és azok harmóniájával. A felkészülési fázis legizgalmasabb része a különböző "oktatóvideók" újbóli és újbóli megnézése volt. Az első jó példa arra, hogyan lehet egy nagyméretű vásznat is mozgalmassá tenni.

A második kisebb méretűvel, egész más témával és technikával dolgozik.

A kedvencem a harmadik, szerintem egyszerűen imádnivaló ez a hölgy. Kishenger, ablaklehúzó? Mindent szabad? Ez óriási lökést adott ahhoz, hogy előkerüljön az autóból a jégkaparó, a sufniból a glettvas... Reméltük, hogy ez elfedi képzőművészetbeli hiányosságainkat.

És még ezer és ezer szuper minta van arra, mit lehet egy vászonnal kezdeni. Ha a tanulmányozással megvagyunk, de valami fogódzkodó még kellene, akkor készítsünk egy tervet a leendő képünkről. Persze mindez nem igaz azokra, akikből csak úgy áramlik a kreatív energia, ők nyugodtan nekieshetnek a palettának :-). Mi inkább tervezősek vagyunk, de nem is merném megmutatni az eredeti koncepciónkat, mivel köszönőviszonyban sincs az eredménnyel. Khm. Nagyvonalúan ezt az alkotói szabadságnak tulajdonítottuk. Elég sokat mondtuk ahhoz, hogy saját magunk is elhiggyük.

Nem mondom, hogy végig optimista voltam és nem bizonytalanodtam el időközben, de a végeredmény igazán kárpótolt. Természetesen Jankát is bevontuk a műveletekbe, ami sokat emelt a művészi színvonalon. Csak azzal gyűlt meg kissé a bajunk, hogy nagylányunk (3 éves volt akkor) szivacsozási technikája miatt már mindenhol folyt a fekete és kék festéklé... Saját érdemeimet nem nagyon tudom kiemelni, ugyanis nem igazán tudtam megvalósítani, hogy miközben egyik kezemmel festek, a másikkal Rózát tartsam távol a sok-sok színes ragacstól. Ha optimistán összegzem a tapasztalatainkat, akkor mindenki kivette a részét az alkotó folyamatból, ki-ki tehetsége és lehetősége szerint. :-) Az már csak egy mellékes infó, hogy olyan profik voltunk már az első alkalommal, hogy inkább megfordítva állítottuk ki a képet, mert így valahogy sokkal jobban mutatott. Ennyire vagyunk mi vérprofik. :-) 

Az első képet követte még néhány, de amikor egyedül maradtam a vászonnal, megpróbáltam minimalizálni a lehetséges buktatókat, és az egyszerű vonalaknál maradtam, kiegészítve némi fröcsköléssel. Ez utóbbi miatt nagyon hasznos, ha a környező területet előre lefóliázzuk.

Nemcsak azért ajánlom mindenkinek, hogy próbálja meg magát ebben a műfajban, mert akkor legalább fél évig sztorizhat az előkészületekről és magáról a "bukdácsolásról", a festményről nem is beszélve. Azért is ajánlom, mert egy nagyon klassz élményhez juthat. Egyedül vagy családosan. Ha az eredmény is tetszetős, akkor joggal lehetünk büszkék magunkra. Ha tehetségünk nem is kápráztat el mindenkit, bátorságunk úgyis emlékezetes marad.